III. Szisztémás Amiloidózis Napok

Továbbképző Tanfolyam 

Avar Hotel****
Superior Mátrafüred

Mátrafüred, 2025. november 21-22. 

KÖSZÖNTŐ

Kedves Kollégák!
Tisztelt Szakmai Partnereink!

Ebben az évben harmadik alkalommal rendezzük meg a Szisztémás Amyloidózis Napokat,
mely most is lehetőséget teremt, hogy interdiszciplináris, izgalmas szekciók keretein belül
ismerjük és vitassuk meg a betegség diagnosztikájának, gondozásának jelen helyzetét,
valamint megosszuk a legfrissebb ismereteket.

A konferencia időpontja 2025. november 21-22.,
helyszíne Mátrafüreden az Avar Hotel****.

Idén a szív amyloidosis gondozásával kapcsolatos tapasztalatokat
külföldi szakember osztja meg velünk.
A világszínvonalú, transztiretin amyloidosist érintő saját alapkutatási eredményeket
Perczel András professzor, az ELTE tanszékvezetője osztja meg a hallgatósággal,
míg az AL-t érintő eredményeket Mikala Gábor Főorvos Úr foglalja össze.
Külön szekciót szervezünk a vese amyloidosis témájának, külön szekcióban mutatjuk be
a legfrisebb neurológiai ismereteket, valamint az amyloidosis diagnosztikájának
igazán gyakorlati vonatkozásait is körbejárjuk.
Természetesen nem maradhatnak el a nagy újdonságokat is magába foglaló,
terápiával foglalkozó előadások sem, valamint a mindig nagy érdeklődésre számot tartó
esetismertetések is megjelennek a programban.

Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt
a III. Szisztémás Amiloidózis Napokra!

Dr. Pozsonyi Zoltán
a Szervező és Tudományos Bizottság elnöke

A Szervező és Tudományos Bizottság tagjai:
Dr. Varga Gergely
Prof. Dr. Arányi Zsuzsanna
Prof. Dr. Tislér András